Schopenhauer sünjei

Arthur Schopenhauer klasszikus paradigmája szerint amikor két sün fázik, igyekeznek összebújni, hogy egymást melegíthessék. Hamarosan azonban érezni kezdik egymás tüskéit, amelyek akadályozzák őket ebben. Eltávolodnak, de újra fázni kezdenek. Addig-addig kell helyezkedniük, amíg meg nem találják egymás között azt a távolságot, amely a legjobban megfelel nekik: hogy ne sebezzék meg a másikat, ugyanakkor mégis közel legyenek. Ezt a tanmesét a szocializáció és a társas együttélés metaforájaként szokták emlegetni, Bagdy Emőke pedig a jól működő párkapcsolat szimbólumaként hivatkozik rá.

Ebben az írásban a párkapcsolat alakulásának lehetséges útját követjük végig az egymásra találástól az optimális „összegömbölyödésig”. A sünök küzdelme egymás tüskéivel és a hideggel azért is szemléletes, mert jól példázza a folyamat nehézségeit, stádiumait, és a siker alapvető kritériumait: az együttműködést, a kölcsönösséget, az egyezkedést, a kitartást, alkalmazkodóképességet és a változásra való rugalmas nyitottságot.

2. rész

Az előző rész a párkapcsolati dinamika és a szakaszok elméleti áttekintéséről, a változás szükségességéről szól, továbbá kifejti a szenvedély-szerelem, a kapcsolatok első, szimbiotikus szakaszára jellemző vonásokat. Mi történik a többi szakaszban? Erről szól a 2. rész.

Az illúziók elvesztése: szeparáció (elkülönülés, differenciálódás)

Ez a címben említett kijózanodás időszaka. Eltűnik a rózsaszín köd. A pár kezdi reálisabban látni egymást, az egyéni különbségeket és egymás negatív, bosszantó tulajdonságait is felfedezik. Csalódást éreznek, hogy a másik mégsem olyan tökéletes, ugyanakkor úgy gondolják, hogy még semmi nincs veszve: nosza, változtassuk meg a másikat! Kezdetét veszi a – lényegében hatalmi - harc, amely a másik megváltoztatására, „megjavítására” irányul, és amely lehet nyílt is és burkolt is.

Az illúzióvesztés, reálisabb észlelés csak az egyik oldala ennek a folyamatnak. A másik – ugyanilyen lényeges – vonása ennek a szakasznak a differenciálódás. A pár tagjai - legalábbis az egyik fél - szeretnének lazítani a kapcsolat szorosságán: már nem elég a MI, szeretne előtérbe kerülni az ÉN. Ugyanakkor még mindig fontos a kapcsolódás, a másik által nyújtott érzelmi biztonság. Jobb esetben a differenciálódás csak annyit jelent, hogy a pár tagjai igényelni kezdik a nagyobb egyéni szabadságot, a külön programokat, ahonnan jó a közös fészekbe hazatérni, a konfliktusok pedig megállnak a viták, egyezkedések szintjén. Rosszabb esetben azonban érzelmi eltávolodás, elhidegülés is bekövetkezhet, ami hangos veszekedésekben, vagy épp ellenkezőleg, némaságban, a kapcsolat kiüresedésében nyilvánul meg. Gyakori, hogy a hiányokat a pár pótcselekvésekkel töltik ki: túlzásba vitt munka, alkohol vagy egyéb függőségi problémák, a harmadik megjelenése jelzik ezt. Ráadásul általában az érintettek nem egyforma ütemben és mértékben igénylik a távolodást, ez pedig tovább súlyosbítja a krízist. A legtöbb pár ebben a szakaszban válik el.

Ezen a ponton idekívánkozik pár szó a megcsalásról, az úgynevezett harmadikról. A harmadik megjelenése korántsem olyan gyakori, mint azt a közvélekedés tartja. A válások leggyakoribb okának is sokan ezt hiszik, pedig nem ez, hanem a kiüresedés, közöny a leggyakoribb válóok az alkoholizmus mellett. A hormonelmélet említésénél láttuk, hogy a szerelem biológiailag, hormonálisan erőteljesen meghatározott. Tény, hogy a szerelem szenvedély-szakasza idővel lecseng – elmúlik vagy más minőségbe vált át, nézőpont kérdése, hogyan nevezzük -, ha nem is olyan leegyszerűsítve és egy csapásra, mint a hormonelmélet sugallná. Ez persze azt is jelenti, hogy bizonyos vegyértékeink felszabadulnak – azaz egy harmadik ember is felkeltheti a vágyakozásunkat. Ha engedjük. Mert általában nem arról van szó, hogy megpillantunk valakit, és valami ellenállhatatlan erő repít egyenesen az ágyába, hanem az egész egy folyamat, mikrodöntések sorozata. A folyamat bármely pontján dönthetünk úgy, hogy megálljt parancsolunk. A kósza gondolatoktól, érzésektől a cselekvésig hosszú út vezet. Dönthetünk úgy is, hogy a fölös energiánkat arra használjuk, hogy inkább azt a kapcsolatot próbáljuk – a társunk segítségével – helyre tenni, amelyikhez a legtöbb kötelék fűz.

A szimbiózis felbomlását a gyerek(ek) érkezése általában sietteti. Ha a kapcsolat nem elég stabil, akkor a férfi-nő eddig kizárólagos kettősébe „befurakodó” gyerek súlyosan meggyengítheti azt. Általában tovább rontja a helyzetet – ellentétben az eredeti céllal – az, ha a baba születése kapcsolatmentő akció része. Erre az időszakra tehető a feleségek „szabadságharca” is: elkezdenek küzdeni a jogaikért, az egyenlőségért. Eddig a partnerek nagy áldozatokra voltak hajlandók egymásért, és képesek voltak önzetlenül alárendelni magukat a másik fél terveinek, munkájának, érdekeinek. Az anyaság azonban a nőket megerősíti, miközben ők azok, akiknek a lehetőségeik és az életterük beszűkül, a feladatok zöme viszont rájuk hárul. Egyre kevésbé tűrik, hogy a férj ugyanolyan szabadon és gondtalanul élje a külső életét – amelyből ők átmenetileg ki vannak rekesztve -, mint eddig.

Ez a szakasz Mahler elméletében megfelel a csecsemő anyjáról való leválása időszakának. Az individuációs folyamat során a gyermek a környezet és saját elkülönült énje felfedezése érdekében fokozatosan eltávolodik anyjától, ám továbbra is fontos marad annak érzelmi elérhetősége, hiszen időről időre visszatér hozzá egy kis érzelmi „tankolásra”. Továbbra is ő tehát a biztonság forrása. A kisgyermeknél a leválás időszakában jelennek meg és lesznek fontosak az ún. átmeneti tárgyak (plüssállatok, takaró, „rongyi”, stb.), amelyek biztonságot, ismerősséget nyújtva rövid ideig pótolhatják az anyát. A párkapcsolatban is megfigyelhető hasonló jelenség. Korábban a partnerek, ha tehették, rövid időre sem váltak meg egymástól. Ilyenkor már szívesen mennek külön programokra, utazásra a párjuk nélkül is, de gyakran kölcsönkérik és magukkal viszik a másik egy ruhadarabját, vagy valami jellemző tárgyat, tőle kapott ajándékot.

Elakadás lehet ezen a szinten, ha az egyik fél a másik különbözőségét cserbenhagyásként éli meg, ha „csimpaszkodik” a másikba, követelőzik, ellenőrizget, féltékenykedik, zsarol. Ez nemhogy erősítené a köteléket, épp további távolodást okoz. Ilyenkor tulajdonképp az történik, hogy a követelőző partner benne ragadt a szimbiotikus szakaszban, míg a másik már vágyna a differenciálódásra, ezért minden erejével igyekszik azt megakadályozni, vagy bűntudatot kelteni a társában. Ennek a hátterében valamilyen korábbi veszteség sejthető, amikor egy fontos – gyerekkori vagy korábbi szerelmi - kapcsolatban a fokozódó függetlenség egyben az elszakadást is jelentette. A kapaszkodás mellett természetesen a másik véglet, a partner igényeit figyelmen kívül hagyó, túlzott függetlenedés sem hat pozitívan a kapcsolat jövőjére. További „elakadásjelző”, ha állandósulnak a meddő veszekedések, a konfliktusok lezáratlanok, megoldatlanok maradnak, vagy ha mindketten a másikra mutogatnak, a másiktól várják a változást („változz előbb te, majd aztán én is!”).

A feladat ebben a szakaszban az, hogy a pár tagjai megtanuljanak hatékonyan konfliktust kezelni. A vitákat, veszekedéseket olyan „egyeztető tárgyalásokká” formálják át, amelyek lehetőséget adnak konszenzus, közös nevező, egy úgynevezett közös identitás kialakítására. A cél olyan egyensúlyi állapot kialakítása, amelyben egyik fél se érzi önmagát és életterét túl korlátozottnak, ugyanakkor biztonságigénye is kielégül.

Függetlenség, önmeghatározás

A leválás nyomán a pár életében olyan szakasz következik, amikor a figyelem a kapcsolatról a saját identitás, önmegvalósítás, autonómia felé fordul. A személyes életcélok válnak fontossá: mire vagyok képes a külvilágban (munka, karrier, külső kapcsolatok terén). A saját érdekeiket mindketten kezdik előrébbvalónak tartani a közös érdekeknél, céloknál. Megnő az autonómiaigény, nagyobb távolságra van szükségük egymástól.

Ez a fázis a mahleri elméletben a gyakorlás fázisának felel meg. A gyakorlás szakaszában a kisgyerek – aki a mozgásfejlődéssel, a mászás, járás megtanulásával képessé vált arra, hogy fizikailag is leváljon édesanyjáról, a beszédfejlődéssel pedig arra, hogy kifejezze önmagát és befolyásolja a környezetét -, kezdi megtapasztalni, hogy milyen önállónak lenni. Eddig a figyelme inkább befelé fordult és a közvetlen környezetére irányult, most felfedezheti a tágabb környezetét, érezheti a saját erejét, kontrollját a környezete felett. Mahler szavaival: a gyerek beleszeret a világba („love affair with the world”). A szülő szerepe ebben a kísérletezésben, felfedezésben a biztonságos érzelmi háttér nyújtása.

A párkapcsolatban hasonló dinamika figyelhető meg. A hangsúly nem magán a párkapcsolaton van, hanem az egyéni karrieren, a külső sikereken, kívülről származó megerősítéseken. Ugyanakkor a biztonságos hátteret a megértő, párja felé bizalommal levő társ tudja nyújtani.

E szakasz feladatai: képesek legyenek a partnerek lehetőséget adni egymásnak a befelé, illetve a külvilág felé fordulásra, támogatni a társukat új erőforrások, érvényesülési lehetőségek, érdeklődési körök, tevékenységek és közösségek felfedezésében. Azaz tudják elengedni a társukat, ugyanakkor szükség esetén „jelen lenni”, mellette állni. Ez csak akkor sikerülhet, ha kellően összecsiszolódtak, ismerik és elfogadják egymást, megbíznak egymásban, és ha azt megelőzően tisztázták a szerepeket, és sikeresen kialakították kapcsolatukban a „közös nevezőt”.

Elakadást jelenthet ebben a szakaszban, ha éles a fáziskülönbség a pár tagjai között: az egyik fél több intimitást, közelséget igényelne, mint a másik. Az sem szerencsés, ha a partnerek kizárólag saját autonómiájukra és az önmegvalósításra koncentrálnak, a párjukra pedig nem marad idő, energia, kedv. Ilyenkor fennáll a veszély, hogy elvész az érdeklődés egymás iránt, megszűnik vagy szélsőségesen lecsökken az intimitás, a kapcsolat érzelmileg kiürül. Cél az első elakadás-típusban egy megfelelő konszenzus kialakítása az egyik fél elkülönülés-igénye és a másik összetartozás-igénye között, a másodikban pedig annak tudatosítása, hogy elkülönült identitás mellett is létezhet összetartozás, áldozathozatal a másikért, és a megfelelő egyensúly kialakítása az ÉN és a MI között.

Újraközeledés, újrafelfedezés, elfogadás, mélység: szabad együttműködés, az érett párkapcsolat stádiuma

Ezt a szakaszt több kifejezéssel is lehet jellemezni, attól függően, hogy melyik aspektusát (melyik feladatát) emeljük ki (emiatt a hosszabb alcím). Ez a legmagasabb szint, az érett, egymás iránt mélyen elkötelezett párkapcsolat. A kapcsolatok csaknem fele sajnos soha sem éri el ezt az állomást. E szakasz céljai: az ideális távolság, jól működő egyensúly kialakítása az együttélésben (megfelelő egyensúly az ÉN és a MI között), érzelmileg pedig egymás újra felfedezése, két felnőtt, érett személyiség újra egymásra találása, már a kezdeti illúziók nélkül, mélyebben és valódi elfogadással. Az elfogadás nagyon fontos: a kapcsolat elmélyülése, a kölcsönös elköteleződés annak függvénye, hogy mennyire tudják a pár tagjai elfogadni, sőt értékelni egymás különbözőségét; mennyire támogatják egymás egyéni törekvéseit, mennyire vállalják saját, eltérő érzéseiket és igényeiket. Az elfogadás tulajdonképpen azt jelenti, hogy megengedjük a másiknak, hogy az legyen, aki valójában. A különbözőség nem egy szükséges rossz lesz a kapcsolatban, hanem érték, a sokszínűség forrása, amely gazdagabbá teszi a kapcsolatot. Szabad együttműködésnek pedig azért lehet nevezni ezt a szintet, mert ekkorra a partnerek megtanulnak együttműködni egymással annak érdekében, hogy mindkét fél igényei kielégüljenek a kapcsolatban, ugyanakkor egyéni szabadságukat és autonómiájukat is megtarthassák. A szabad együttműködés vezethet el az érett párkapcsolatok lényegéhez és legfőbb céljához: ahhoz, hogy a partnerek önmaguk kiteljesítésének folyamatában egymás társai legyenek.

Itt elakadást, nehézséget az okozhat, ha valamelyik partner egy korábbi fázisban maradt. A teendő ilyenkor ugyanaz, mint a korábbi szakaszokban: a probléma felismerése és megfelelő kezelése, a közös problémamegoldás. Nem kell megvárnunk, amíg a kapcsolat sok fájdalom árán nagy nehezen magától átzötykölődik a szakaszokon: tudatosan is tehetünk érte! Elköteleződhetünk például az intimitás növelésére vagy a kommunikáció javítására. Sok pár még az illúzióvesztés időszakában elfelejtett egymással beszélgetni – sokszor újra kell tanulni a kommunikációt! Emellett be kell építeni és rutinszerűvé kell tenni a konfliktusok kezelésének képességét. Egy idő után bizonyos konfliktustípusok pattern (minta) szerűen ismétlődnek, egy rutinos pár ilyenkor már fél szavakkal, utalásokkal az előző helyzetekre, sok humorral képes kezelni az ilyen konfliktusokat.

A mahleri elméletben ez a fázis megfelel az újraközeledés szakaszának. A gyermek, illetve a fiatal egy idő után „visszatalál” az édesanyjához (illetve a családjához) mint kályhához, de már egy érettebb szinten – saját autonómiáját megtartva -, és a maga akaratából, nem a sérülékenység és kiszolgáltatottság szükségszerűségéből adódóan.

Zárszó

A sokat emlegetett tétel, miszerint a jó (érett) párkapcsolatért dolgozni kell, nemcsak aktivitásra ösztönző figyelmeztetés, amely – a büntető szülőhöz hasonlóan – negatív következményekkel fenyeget lustaság esetén, hanem pozitív üzenetet is hordoz: igenis létezik jól működő, tartós, boldogító párkapcsolat, amelyért lehet tenni, és amely rajtunk áll. Nem valami tőlünk független adomány vagy szerencse kérdése a jó párkapcsolat, és minket sújtó pechsorozat a boldogtalan. Másrészt a folyamatos odafigyelés élővé, dinamikussá teszi a kapcsolatot, amellyel megelőzhető a párkapcsolatok legnagyobb ellensége: a kiüresedés és a közöny. Ha krízist vagy mélypontot érzékelünk, egy sokat próbált kapcsolatnál nem arra kell gondolnunk, hogy most aztán lehúzhatjuk a rolót, hanem hogy valamelyik korábbi szakasz feladatát nem vagy nem teljesen oldottuk még meg. Máshogy közelíteni, változni, megújulni mindig lehet, és kell is. Az a tudat, hogy most ugyan siralmas a helyzet, de lesz másnap, hiszen már annyi problémát megoldottunk együtt, továbblendít, motivációt és jövőképet ad. Ezáltal lesz a változás, változékonyság, azaz a dinamika cél és a cselekvés oka is egyben.

(Írásomban felhasználtam Horváth Magdolna, Jantek Gyöngyvér, Dr. Mogyorósy-Révész Zsuzsanna, Mihalec Gábor interneten olvasható gondolatait.)